Egy kis jellemzés...róluk

Bogi, amíg maga volt, nem sok idő az az egy hét, egy tünemény volt.


Kicsit kapkodott a kezünk után,  próbálkozott a papucsokkal, de nem bántotta a virágokat, nem tett kárt semmiben.


A talajtakaró növényeimet, illetve az alacsony, ládikós virágaimat bokornak használta... ügyesen meglapult az árnyékukban.


Gondjaink voltak az evéssel, mert állítólag ő nem kapott tápot, de a felsorolt kínálatból se fogadott el semmit. Kivéve egy  nem felsoroltat, a piszokjó párizsit. Ez a mamánk ötlete volt, egy kicsit csempésztem a tápba és így lassacskán megszokta,  hamarosan megette  a főtt pipihusit is rizzsel, zöldségekkel. Igazából a reggelit sosem akarta elfogadni, elég nehezen tudtam rászoktatni. Délben már csipegetett, esténként pedig elmondhattam, hogy vacsorázott...


Ez nagyon sokáig így ment, később meg  reggelenként  a  futkosást részesítette előnyben  :-)))


Amíg egyszer-kétszer pórul nem járt.


Mert az első közös étkezés alkalmával rögtön kiderült, hogy Brúnó egy zabálógép. Ez azóta csak megerősítve,  gondolom végleges állapot. Simán bevágta pillanatok alatt a Bogi adagját is..


Ez  újabb megoldásokat követelt. Brúnó bent, a közös helyükön, Bogi kint evett.


Aztán készültünk nyaralásra, a kutyákkal persze, össze kellett szoktatni. Brúnó szép lassan megtanulta, hogy addig nem mehet a Bogi tányérjához, amíg az be nem fejezte az evést és el nem vonult onnan. Boginak pedig meg kellett szokni, hogy, ha elmegy és még nem üres a tányér, mire visszajön kalandozásaiból, bizony már üres lesz. Megtanulta.


Manapság teljes egyetértésben étkeznek, Bogi eszik, Brúnó zabál. Ezt igazán az első csirkenyakas akció erősítette meg. Bogi rágott is... Brúnó csak nyelt... :-)))


A zabálós tulajdonságait leszámítva, na meg, hogy Brúnót azért már a virágok is érdekelték, ő sokkal jámborabb volt a Boginál. Egyszer sem harapta volna meg a kezünket, nagyon bújós volt,  őt lehetett gyömöszölni, simogatni. rögtön gerincre dobta magát. Bogi ezt nem engedte.


Bogi minden embert örömmel fogadott, és ez a mai napig is így van, még a betörőnek is örömpisket ejtene sűrű farkcsóválások közepedte...


Brúnó megfontoltabb, ő nem áll szóba kapásból akárkivel. A kis huncut Bogit küldi előre... :-))


nem kell küldeni, Bogi megy, Brúnó pedig óvatosan utána.


A hangos járművektől, hirtelen zajoktól pedig Bogi fél jobban, Brúnó nem nagyon foglalkozik ilyesmivel...


Az első tűzijátékkor még behoztuk őket, nagyon közel lődöztek hozzánk... a másodiknál mi mentünk ki és figyeltük a reakciót. Gondolom  a kopóknak nem kéne a durrogástól megrémülni. (bár szegény német vizslánk vadászkutya létére igen nehezen viselte ezeket a durrogós ceremóniákat.)


A reakció: Bogi azt kereste honnan jön a zaj...Brúnó elkezdett játszani, inni, pisilni...


Folyt. köv.


Addig is képek a leányzóról:

  

Ketten az úton...

A következő képek az ismerkedés fázisait mutatják, hazafelé az úton...



A képek önmagukért beszélnek:

Megyünk Brúnóért

Víz, itató edény minden volt nálunk... kivéve házi tea a gyerekeimnek, ezt szeretik, minden útra kell, hogy legyen náluk házi tea. Most nem volt, pedig a  hőmérő bőkezűen osztogatta a fokokat...

El lehet képzelni, hogy mit kaptam én... a kutyusnak minden, a lányaimnak meg elfelejtek italt betenni. A bolti az nem olyan.. na, meg piszok drága is volt, mert csak egy vasárnap is nyitva tartó kisboltot találtunk útközben.

Három helyett csak két gyerek volt velünk, a harmadik épp az aktuális vizsgájával volt elfoglalva, nem is tudott az ebes akciónkról, nem is akartuk, hogy tudja...

Ugye mi egy biglifiúért mentünk, aki akkor 7 hetes volt...Állítólag...

Előkerült a kisdrága... Mi meg néztünk nagyokat. Egy  bamba képű, csúcsfejű, piros szemű, hosszú fülű, Bogihoz képest óriási, megszeppent nagyfiút láttunk...Minden jel szerint, egy basset hound besegített beagle maminak a családalapításban...:-)))

Ez a fiúcska azért mutatott némi biglis hasonlóságot, nem láttuk a lánytesót, gondolom ő basset -esebb fazonú lehetett, őt meg nyilván bassetként hirdette meg jóravaló, tisztességes, becsületes gazdája, akinek ugyan nem adnám oda a Fair Play díjat.  Le se merem írni, hogy hány km-t autóztunk ezért ez  átverésért.

De a kutyus egy tünemény volt, bár nekem kellett egy kis idő , mire feldolgoztam a történteket, a lányom beleszeretett. Hoztuk. Íme  őbüszkesége , miután az első sokkon túl volt:

Bogi beagle első hete nálunk, velünk

Egy hétig lakott bent, kis kosárkájában. Egyetlen egyszer sem kellett a 6. hetében lévő kiskutya után  pisit, kakit takarítani, pedig igencsak "gyorsjáratos" volt szegényke, féreghajtó, átállás új kajára..


Ha ki akart menni nyafizott egy kicsit, mi  pattantunk, (éjjel ki az ágyból) és vittük a kertbe.


Ő meg napról napra messzebbre ment az ajtótól, sokszor attól féltem a sötétben, hogy elveszik aprókcska manócska az alacsonyan kúszó talajtakaró növényeim alatt. Eleinte kétszer, kellett felkelni hozzá, de pár nap múlva a második már kora hajnalra tolódott ki. Sosem ugrott, mászott ki a kosárból, pedig megtehette volna.


Egy ilyen éjszakai járat után nem volt szabad venni a lapot és leállni vele játszani, kis harapdálós, kapkodós menetket, próbáltam smizni, és ez áltaában hatásos volt, aránylag gyorsan visszaaludt.  Nappal valaki kint volt vele, amíg el nem álmosodott állandó felfedező úton volt hancúrozott, vagy kerti ládikóban pihizett. Aztán kosárka és alvás.


 Tudtuk, hogy falkakutya, és nagyon jó lenne mellé egy társ, de egy (darab) kutyusban állapodott meg a család. Ez a falkakutyás dolog azért sűrűn szóbajött, a férjem egy pár nap után azt mondta kerítsünk mellé egy fiúcskát. De, akkor kint fognak lakni attól a perctől kezdve, hogy ketten lesznek.


Nyilván ennek részben az is a magyarázata, hogy a férjem volt az első, aki éjszakánként felébredt a kutyás ébresztőkre. A lányom és én, akik vállaltuk ezeket az éjjeli menteket, napról napra , akarom mondani éjszakáról éjszakára, mélyebben aludtunk. nem szokta  kutya a szántást :-)))    A Férj viszont nem, miután felébredt,  ő volt a vekkere az épp ügyeletes kutyásnak.


Így aztán úgy gondolta, hogy az ő éjszakái is nyugodtabbak lesznek (a három gyerekkel volt bőven részünk zűrösben is, de milyen gyorsan meg tudja szokni az ember a jót... Gyorsan???? A legkisebb is 15 éves lesz maholnap, nem most volt éppen, amikor felsírt éjszaka :-))


Közös megállapodás: mindenkinek jobb lesz, ha két kutyusunk lesz.


A megállapodást a tettek követték, de gyorsan... ezért felemás sikerrel...

Bogi beagle megérkezése

Ilyen bájos kis manócska volt, amikor hazahoztuk. Remekül viselte az utazást, ölben babusgatva, minden "baleset" nélkül autókázott, életében először.

Amúgy az ő története nem egy szokványos kutyavásárlás volt. Neten egy hirdetésben találtuk a címet, mindent megbeszéltünk már, amikor kaptunk egy telefont, hogy ellopták a kölyköket.

Nagyon szomorúak voltunk, hiszen már beleéltük magunkat, kivártunk néhány hetet. Nem is tudtuk hirtelen mihez kezdjünk, mindenképpen szerettünk volna egy kis biglit.

Újabb keresgélés, újabb cím,  újabb időpont, de egy kicsit olyan volt, mintha "megcsaltuk" volna az elveszett kutyusunkat... közben itthon zajlott az élet, ballagásra készültünk egy kis családi összejövetellel, a velejáró eszemiszommal. A nagy készülődés közepette megint telefon: megvan az elveszett kiskutya, csak gyerekcsíny volt, egészségesek, de  már menjünk is érte.

Hoppá! A kutyus még csak öt hetes...És a család döntött, 2 nap múlva itt volt a kis beagle. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű, sőt még veszélyes is lehet.

Mivel még semmilyen  oltása nem volt a kicsinek,   új helyre került,  a korábbi családjától, a biztonságot nyújtó  mamitól, a tesóktól távol, egy másfajta családba, igyekeztünk mindent a kedvére tenni....

Tudtuk, hogy mindent nem pótolhatunk, de, amit lehetett megtettük érte...

Próbálkozzunk!

Nem igazán vagyok jártas a blogolásban, de most próbálkozni kellene. Kicsit haladni a korral:-)


A nyáron, még júniusban szaporodott  a család két kutyussal, és róluk kellene szólnia ennek a blognak. Kérdéses, hogy elolvassa-e majd valaki. Vagy csak írok a vakvilágba.


Majd kezdem valahol az elején, aztán próbálom beérni napjainkat, hogy legalább mostantól le tudjam jegyezni melegében a csínytevéseket.


Mert akadnak ám a bőven.